A zenekar a Slipknottal és a Mudvayne-nel turnézik, ezen a körúton mutatják be furcsára sikerült második albumukat, a Toxicity-t. A kicsavart ritmusok, felborított dal-struktúrák, bendzsó és szitár hangok által fűszerezett szerzemények a mai modern hard rock legpéldásabb alkotásai. És bár a hangzásuk meglehetősen agresszív, a 33 éves Tankian halálosan nyugodt fickó. Állítja, hogy nem annyira durva és dühös, mint ahogyan a dalok előadása közben látszik. Elégedett vagy az új lemezzel? Egyszerűen csak boldog vagyok. Miért vagy boldog? Minden miatt. Boldog vagyok a lemez miatt. Azért is, hogy itt vagyok New Yorkban. Csak úgy boldog vagyok és kész. És mi tesz téged boldogtalanná? A képmutatás és az igazságtalanság. Hogyan egyensúlyozod ki ezeket a dolgokat? Szeretek. Ennyi? Igen. Nagyon filozofikus fickó vagy. Nem hiszem. A Toxicity-n van egy dal, amely a drogfogyasztók büntetésének minimalizálásáért emel szót, egy másikban pedig Charles Mansonnal szimpatizáltok. A System egy politikai csapat? Nem értem, miért kell beskatulyázni bennünket egyetlen helyre. Egyszer ilyen, másszor olyan szövegekkel jövök elő. Szinte óránként változik, hogy mi foglalkoztat. Politikainak kellene lennünk, mert az első szám ilyesmiről szólt? De azért élvezed, hogy ennyire felkavarhatod a dolgokat? Ha valakinek segítünk azzal, amiről énekelünk, ha tanulnak belőle, akkor igen. Nem érzed úgy, hogy miután elkészítettétek a dalokat, már nem is tartoznak hozzátok, és egyfajta kívülállással nézel vissza rájuk? Ha akarom, bármikor újra át tudom élni őket, de igazad van, alapjában véve szeretem egy kis távolságból figyelni őket, különben nem hagynának aludni. Miért nem hagynának? Mert kisgyerek korom óta szól a zene a fejemben, és néha ez a legádázabb ellenségem. Ébren tartanak, újra meg újra kezdődnek. Gondolod, hogy a zene, amit játszotok a személyiséged hiteles tükörképét mutatja? Nem hiszem, hogy bármi is hűen tükrözné, hogy ki vagyok. Minden, amit teszel, egy részed, és még így sem tudhatod teljesen, hogy ki vagy valójában 2002. február 13.